Elvesztettük a döntőt, de nyertünk egy csapatot

Az Arad ellen drámaian elveszített bajnoki döntő után és azzal a tudattal, hogy a Szatmárnémeti VSK nem nyerhette meg az aranyérmet, a lányok és a klub vezetői kedd késő délután a hivatalos banketten vettek búcsút egymástól és a szezontól.

Mérkőzés közben az ember sokszor csak a kemény, harcias, a küzdelmet soha fel nem adó lányokat látja. A Városi Sportklub történelmének legfényesebb sikere után viszont tizennégy törékeny, csinos és elbűvölő, már engedtessék meg, csaj jelent meg az évadzáró banketten. Kevés szomorúbb látvány létezik a világon, mint egy szomorú leány. Hát még amikor tizennégy szempárból azt lehetett kiolvasni: minden tőlünk telhetőt megtettünk, de egyszerűen nem nyerhettünk. Nem engedték!

A Miorita étteremben összegyűltek előtt Fógel László, a VSK elnöke, Ilyés Gyula polgármester és Kereskényi Gábor alpolgármester, a VSK igazgatótanácsának elnöke mondott köszönetet a lányoknak.

„Bár Aradon elveszítettük a döntőt, mi ennél valami sokkal többet nyertünk: egy csapatot", emelte ki Fógel, aki reményét fejezte ki, hogy a csapat együtt marad és jövőre ismét harcba száll a bajnoki címért.

Hasonlóképpen nyilatkozott Ilyés is, leszögezve „Számomra ti vagytok az igazi bajnokok, Szatmár számára ti nyertétek meg a bajnokságot". Kereskényi felhívta a figyelmet, hogy a városnak még sose volt olyan csapata, amely ezüstérmet szerzett volna valamely sportágban, ezért „túlzás nélkül állíthatom: beírtátok magatokat Szatmárnémeti sporttörténelmébe."

Ilyés Gyula polgármester beszéde a VSK bankettjén

Az est talán legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Dan Fleseriu emelkedett szólásra, ám a hangja mindegyre elcsuklott, hallhatóan, láthatóan, érezhetően a könnyeivel küszködött: „Nehéz ilyenkor bármit is mondanom, a lányokkal a pályán mondtuk el a magunkét. Sajnos nem tudtunk mindenkivel harcoltunk. Azt mondtam a lányoknak.... - ekkor hosszú másodpercig tartó szünet következett, amikor a mester a könnyeivel küszködött - azt mondtam a lányoknak, hogy nekem ők a bajnokok. Ők a város bajnokai. Ők a bajnokság igazi, erkölcsi bajnokai. De nem adjuk fel, jövőre, némi erősítéssel ismét versenybe szállunk", próbált a végén lelket önteni az őt vastapssal köszöntő tanítványaiba és a hallgatóságba Fleseriu.

Fleseriu: Mi vagyuk az erkölcsi győztesek!

A mestert a tanítvány, Orosz Andrea követte, aki rövidke beszédében elmondta, „szívesebben lennénk most másutt, edzésen és készülnénk a csütörtöki mérkőzésre. Úgy érzem, mi mindent megtettünk, de sajnos nem csak rajtunk múlott".

Az ünnepi vacsora után sikerült a bajnokság legjobb centerével, a lett Anita Teilanével néhány szót váltanunk, aki német nyelven is készségesen válaszolt a Szatmár.ro kérdéseire. Anita, aki rögtön felajánlotta, hogy tegeződjünk, kezdésként leszögezte: imádja Szatmárt. „Nagyon jól éreztem magam itt az elmúlt négy hónapban, megszerettem Szatmárt. Soha nem szerettem a stresszes nagyvárosokat, éppen ezért számomra ideális körülmények fogadtak Szatmáron. Egy új kultúrát kellett megismernek, ám ez nem jelentett gondot, mindig is nyitott voltam az újra. Komolyan mondom, csak szép dolgokat mondhatok az elmúlt hónapokról". És mosolyán látszott, őszintén beszél.

Nevetve meséli, hogy a fiatalakon kívül, akik kevésbé beszélnek angolul, ráadásul eleinte kissé bátortalanoknak is tűntek, a csapatban mindenki beszél angolul, így a kommunikációval nem volt gond: „Ez egye egyedülálló csapat egy egyedülálló edzővel. Eddig akárhol játszottam, a kereten belül mindig voltak apróbb csoportok. Itt azonban egy számomra eddig ismeretlen egység jellemezte a társaságot, ami elsősorban Dan érdeme. Elképesztően jó edző, aki nem csak a játék elemeit ismeri remekül, de nagyszerű pszichológus is. Minden gondunkra, problémánkra odafigyel, egyformán fontos számára valamennyi játékos, akik iránt határtalan tisztelettel viselkedik".

Anita Teilane átveszi klubvezetők ajándékát

Anita szerint ahhoz képest, hogy a VSK egy komoly tradíciókkal nem rendelkező klub, „ez a csapat hegyeket mászott meg", míg saját teljesítményét jónak értékelve, megjegyezve „ azért még nem értem el képességei maximumát, biztos vagyok benne, hogy ennél többet is tudok."

Nem kerülhettük el a játékvezetést sem, amikor is egy pillanatig elgondolkozott, majd az addig oly szívélyes Teilane kőkemény kritikát fogalmazott meg. „Meccs közben igyekszem csak a játékra koncentrálni, figyelmemet nem pazarolom el olyan dolgokra, mint a bírók ítéletei. Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy ilyen viszonyokat, mint a romániai, még sehol nem tapasztaltam. Oké, másutt is segítik az erősebb csapatokat, ám nem olyan mértékben, mint Romániában. Ráadásul azt sem mondhatom, hogy Arad jobb lett volna", mondta a rendkívül szimpatikus lett légiós.

Azt meg mi nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük: hogyan tovább. „Jelen pillanatban azt érzem, hogy ősszel vissza kell jönnöm, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a jobbak. Ám a nyár hosszú..." jegyezte meg sejtelmesen, majd viccesen hozzátette: telefonszámát nem adja meg, nehogy esetleg szaván akarjuk fogni. „Ígérni nem akarok semmit, ám az biztos: nagyszerűen éreztem itt magam és azt üzenem ennek a remek szurkolótábornak, legyen bármilyen is a csapat összetétele ősszel, mindenképpen tartsanak ki mellette".

A siker egyik letéteményese, Éles Péter tolmácsol a légiósoknak

Bár e sorok írója ezt zárszónak szánta, Anitával tovább folyt a beszélgetés és ő nevetve mesélte, hogy korábbi állomáshelyein szép számmal voltak magyar csapattársai, akiktől megtanult néhány magyar szót. És máris sorolta: „hogy vagy?, köszönöm!, szia, puszi".

Ačiū Anita! És köszönjük valamennyiőtöknek, ősszel pedig visszavárunk, hogy bebizonyítjuk: mi voltunk a jobbak!