Joseph Alois Ratzinger 1927. április 16-án született a felső-bajorországi Marktl am Innben. Mélységesen vallásos szülei még aznap - lévén nagyszombat - megkereszteltették. Kamaszéveit Traunsteinben töltötte, itt kezdett latinul és görögül tanulni, s itt iratkozott be 1939-ben a kisszemináriumba. A család mély ellenszenvvel viseltetett a nemzetiszocialista rendszerrel szemben, de semmit sem tehetett az ellen, hogy Josephet és testvérét tizennegyedik életévük betöltése után be ne sorozzák a Hitlerjugendbe. Ratzingert 16 éves korában a légelhárítókhoz, a München melletti BMW-gyár védelmére, később Magyarországra vezényelték. A hadseregből dezertált, rövid időre hadifogságba esett, majd 1945 júniusában bátyjával, Georggal együtt hazatért, s mindketten folytatták tanulmányaikat a papi szemináriumban.
Joseph Ratzingert testvérével együtt 1951-ben szentelték pappá. Két évvel később Isten népe és háza Szent Ágoston egyháztanában című disszertációjával teológiai doktorátusi címet szerzett, majd Szent Bonaventura történetteológiájáról írt dolgozatával habilitált. A későbbi pápa 1962 és 1965 között a kölni érsek teológiai tanácsadójaként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, tanított dogmatikát és dogmatörténetet Freisingben, Bonnban, Münsterben, Tübingenben és Regensburgban. Az egyházi hierarchiában egyre magasabbra jutott: 1977-ben VI. Pál pápa München és Freising érsekévé nevezte ki és bíborosi címet adományozott neki.
1981-ben II. János Pál pápa az egyházi tanítóhivatal, a vatikáni Hittani Doktrínák Szent Kongregációjának prefektusává nevezte ki a konzervatív nézeteiről ismert Ratzingert, aki aztán 24 éven át vezette rendkívüli szigorral az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Teológiai Tanács és a Pápai Biblikus Tanács elnöke is volt. 1986 és 1992 között ellátta a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit, ő terjesztette II. János Pál pápa elé a több mint 900 oldalas Új Katekizmust. 2004-ben ugyancsak az ő vezetésével készült el az Új Katekizmus mindössze 150 oldalas rövidítése, az egyszerű és világos formában megfogalmazott hittani összefoglaló.
Ratzinger 1982-ben lemondott a müncheni érsekségről, majd 1993-ban Velletri-Segni bíboros-érseke lett. 2002-ben, hetvenötödik életévének betöltése után az egyházjog értelmében be kellett nyújtania lemondási kérelmét, ám II. János Pál pápa - élve a prorogatio, azaz a meghosszabbítás jogával - hivatalában tartotta egyik legfőbb tanácsadóját. Ratzinger bíborost még abban az évben megválasztották a bíborosok dékánjának, így a katolikus egyházi hierarchia második emberévé lépett elő, az egyetlen bíborossá, aki jogosult volt a pápához való állandó bejárásra, és aki felelős lett a pápaválasztás levezetéséért is.
II. János Pál 2005-ben bekövetkezett halála után a bíborosi konklávé az egyháztörténet egyik legrövidebb, alig 26 órás ilyen jellegű tanácskozása után Joseph Ratzingert választotta meg a 256. pápává. Az új egyházfő az I. világháború alatt regnáló XV. Benedek után választotta a XVI. Benedek nevet. Személyében nyolcadik alkalommal, s 480 év után került ismét német a katolikus egyház élére.
Bár sokan konzervatív fordulatot vártak, a "Cooperatores veritatis" (az igazság segítőtársai) jelmondatot valló pápa inkább fontolva haladó reformer egyházvezetőnek bizonyult. Tisztában volt azzal, hogy a katolikus egyháznak meg kell birkóznia a szekularizálódó világ kihívásaival, de úgy kell megreformálnia önmagát, hogy megőrizze identitását, évszázados hagyományait és értékeit. XVI. Benedek elődjéhez hasonlóan elutasította az abortuszt, a mesterséges születésszabályozást és az eutanáziát, ellenezte az egynemű párok együttélésének törvényesítését, a nők pappá szentelését és a cölibátus eltörlését. A pápa és egyháza számára is súlyos teher az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések napvilágra kerülése, amelyekért a katolikus egyházfő több alkalommal is bocsánatot kért.
XVI. Benedek szabadidejében szeret zongorázni, legszívesebben Beethovent játszik. Tíz nyelven beszélő, igen nagy műveltségű ember, aki enciklopédikus teológiai tudással, átfogó bibliai, skolasztikus, az egyházatyákra vonatkozó és a mai forrásanyagokkal kapcsolatos széles körű ismeretekkel bír.
A római pápa lemondását a Kánonjogi Kódex - egyházi törvénykönyv - szabályozza. Ennek értelmében a pápa érvényes lemondásához arra van szükség, hogy szabadon, ne kényszer hatására hozza meg a döntését, illetve hogy megfelelően kinyilvánítsa azt. A római pápa ilyen lemondására az évszázadok során igen ritkán került sor. A krónikák szerint a 3. században Pontianus pápát a császár Szardínia szigetére száműzte, ahol bányákban kellett dolgoznia. Pontianus ekkor önként lemondott a hivataláról, hogy ne a pápának kelljen kényszermunkát végeznie. 1294-ben V. Celesztin pápa mondott le, mivel nem tartotta magát alkalmasnak a hivatal terheinek a viselésére. 1415-ben, a nagy nyugati egyházszakadás idejében egyszerre három pápája is volt az egyháznak: XII. Gergelyt tartják a törvényes, legitim egyházfőnek, aki azért mondott le, hogy lehetővé tegye a többi ellenpápa számára is a lemondást és közösen lehessen megállapodni az új egyházfő személyéről.