Depresszió

Kialakulását sok minden okozhatja, de a legyőzésére is akadnak eszközök. "Ma olyan depressziós vagyok!" - szoktuk hallani a panaszt. Csalódás, szorongás okozta múló kedvetlenség leírására gyakorta használják ezt a kifejezést. Mivel különbözőek vagyunk, az életünk során ránk nehezedő terheket különböző módon éljük meg.

Máshogy ítélünk meg sikereket, kudarcokat, elválásokat és változásokat. Azonban korra, nemre való tekintet nélkül mindannyian voltunk már életünk során szomorúak, lehangoltak, elkeseredettek. A rossz hangulatú napok és a depresszió, mint hangulatbetegség közötti különbség nem a (rossz) hangulat minőségében, hanem intenzitásában és időtartamában mutatkozik. A depressziós emberre a teljes és befolyásolhatatlan kétségbeesés, sírógörcsök, letargia, öngyűlölet, kimerültség, hipochondria jellemző, szélsőséges esetekben téveszmék és hallucinációk is gyötörhetik. A tünetek változatosak és sokfélék lehetnek, előfordulhat fogyás, vagy akár hízás, bénult akarat, cselekvésképtelenség, a beteg ilyenkor esetleg még az ágyból is képtelen felkelni. A korábban örömet jelentő elfoglaltságok iránt megszűnhet mindenféle érdeklődés, lelassulhat a gondolkodás, egyszóval a depressziós ember zsákutcában érzi magát, ahonnan nem nagyon látja a kiutat. Bár a hétköznapi megfogalmazásban sűrűn keverik, de a depresszió nem azonos a hátrányos társadalmi és szociális helyzet esetén tapasztalt rossz közérzettel és elkeseredéssel. Ez a betegség bármely társadalmi rétegben előfordulhat, jellemző, hogy a betegek jelentős hányada az átlagosnál jobb körülmények között élő, intelligens, kreatív, magasan iskolázott, nem ritkán művészember. Az orvos akkor állapítja meg, a betegséget, ha a tünetcsoport összességében, vagy főbb elemeiben 2 hétnél tovább áll fenn. Tehát nem feltétlenül kell pszichiáterhez, pszichológushoz rohannunk, ha kicsit lefogytunk, vagy ha vasárnap nincs kedvünk felkelni az ágyból. A depresszió többféle lehet. Az ún. exogén depresszió külső események (haláleset, állás elvesztése, környezet megváltozása) következtében alakulhat ki, míg az endogén depressziót biokémiai vagy genetikai tényezők okozzák. A kettő között azonban sokszor elmosódik a határvonal. Mániás depressziónak nevezik a betegségnek azt a fajtáját, amikor a depressziós szakaszokat mániás szakaszok követik, melyekre a túlzott felhangoltság jellemző. Bár a serdülőkori depresszió széles körben elterjedt betegség a kamaszok körében, a betegséget, melynek létezését csupán 10-15 éve ismerik el, ritkán ismerik fel. A problémákat általában csak "érzelmi instabilitásnak", vagy egyszerűen kamaszos hülyeségnek ítélik. Az, hogy egy kamasz bezárkózik a szobájába, kerüli a beszélgetést a szüleivel, vagy undorral tologatja az ételt a tányéron, lehet egyszerűen a kamaszkor "tünete". Azonban nem lehet mindent egy legyintéssel elintézni, előfordulhat ugyanis az is, és nem is ritkán, hogy a gyerek depressziós. Egy kanadai pszichiáter szerint a fiatalok 10 százaléka szenved serdülőkori depressziótól. Ezek a fiatalok akár 3-4 órát is aludhatnak délutánonként, majd arra ébrednek, hogy rettentő fáradtak, nincs étvágyuk és nem tudnak figyelni semmire. Nincs se energiájuk, se kedvük beszélni senkivel, meg vannak győződve róla, hogy semmilyen értékük nincsen: teljesen elszigeteltek a világtól. Súlyos esetben a betegség akár öngyilkossághoz is vezethet. A depresszív időszak, mely átlagosan 1-3 hónapig tart, sokszor a kezeléstől függetlenül elmúlik. Persze sokkal szerencsésebb orvoshoz fordulni, annál inkább, mert a depressziós betegek jelentős részénél ezek az időszakok ciklikusak, azaz időről időre visszatérnek.

Manapság rendkívül divatosak a tesztek, kérdőívek, melyek ebben a témában is bőven akadnak, de egy gyakorlott pszichiáter, pszichológus az első beszélgetés során fel tudja mérni a helyzet súlyosságát. Ilyenkor gyógyszeres vagy egyéb terápia (beszélgetés-terápia), illetve ezek kombinálása lehet a megoldás.

A Lélekbúvár következő számában a depresszió legyőzéséhez adunk tanácsokat!