A szalagavató ünnepségnek immár hagyománya van a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. A „kicsik", akik nem is olyan kicsik már, XI.-sek, ekkor búcsúztatják el a nagyokat, a végzősöket. Sokan talán irigylik is a nagyobbakat, ám azt nem tudják, mi van amazok szívében, mert hát búcsúztatni is sokszor nehéz. De búcsúzni mindig nehezebb!
Az ünnepség bő fél órás verses, zenés, énekes összeállítással kezdődött. Trepszker Erika és Kóczinger Éva osztályfőnöknők XI.-sei Reményik Sándor, Váczi Mihály, Tóth Árpád, Mécs László vagy éppen Dsida Jenő verseivel köszöntötték a végzősöket, tanárokat.
Karinthy Frigyes örökzöld és örök érvényű - azt bizonyították be a Hám János diákjai is, a Tanítom a kisfiam kisnovella színpadi feldolgozása ugyanis komoly sikert aratott a nézőközönség körében.
A vastaps után aztán következhetett maga a szalagavatás - minden végzős diák egy-egy kitűzőt kapott azoktól, akik majd nyáron a nyomdokaikban lépnek. Nem minden alkalommal megy zökkenőmentesen a kitűzés. Van, hogy elejtik, van, hogy egy része esik csak le, és az is előfordul, hogy utólag esik le. És bizony megremeg egy-két kéz, amikor egy csinos lány ruhájára kell ráerősíteni a kitűzőt.
Ennek ellenére töretlen a jókedv. Nem maradnak el a pajkos bekiabálások, nagy nevetések - annál is inkább, mert ezzel párhuzamosan néhány évvel korábbi fényképeket vetítenek ki a falra arról, akinek éppen megkapja a kitűzőt.
Nem maradnak kitűző nélkül az osztályfőnökök sem: Gnándt Zoltán (aki három évig volt az A osztály oszija), Varga György (aki Gnándt helyét vette át) és Heinrich Andrea vastaps kíséretében vehette át a kis emlékeztetőt.
A hivatalos ünnepség végeztével aztán a díszterem helyett a folyosó telt meg zenével, zajjal és jókedvvel: svéd asztallal, üdítővel és bulival ért véget a szalagavató.