2005-11-30 07:40:32• hírek • Szatmár.ro

Botrányos focimeccs

Tegnap este kiderült: nem a rasszizmus a legnagyobb rákfenéje a focinknak.

 

A tegnapi elmaradt Honvéd - MTK mérkőzés ugyan döntetlennel zárult, ám a találkozót leginkább Saskőy játékvezető garázdálkodása jellemezte: az első félidőben több szarvashibáját egy jogtalan MTK-büntetővel fejelte meg. Bár a Honvéd lelkesen játszva 2-1-re vezetett, Saskőy 8 (!) percet hosszabbított, míg végül az MTK a 98. percben egyenlítő gólt szerzett. Ja: és két Honvéd-játékost ki is állított. Nem csoda tehát, hogy a kispestiek jogi lépéseket fontolgatnak.

Vesztegetés alapos gyanújával bírósághoz fordulnak a Budapest Honvéd tulajdonosai, miután botrányosnak ítélik Saskőy Szabolcs játékvezető működését az MTK elleni, keddi bajnoki mérkőzésen.

- Munkakörben elkövetett gazdasági és erkölcsi károkozás fogalmát teljes mértékben kimeríti a bíró ténykedése, amely egyszerűen botrányos és kritikán aluli volt. A mérkőzés szerepelt a tippmixen, s a jelek arra utalnak, hogy valaki nagy összegben fogadott a döntetlenre - közölte Kőszegi Géza, a kispestiek klubigazgatója.

Kiss Zsolt, a Honvéd kisebbségi tulajdonosa hasonlóképpen vélekedett: Az egész magyar futballhoz méltatlan volt a játékvezetés. Mondjuk ki, csalás volt. A fegyelmi bizottságot arra kérjük, hogy soron kívül tárgyalja a két kiállított játékosunk ügyét, mert hétvégén már Debrecenben lépünk pályára.

Kiss hozzátette: megvizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a klub megóvja a találkozót. Aldo Dolcetti, a kispestiek olasz vezetőedzője igen mértéktartó volt és nem kívánt a bíróval foglalkozni, inkább saját csapatát dicsérte.

- A bíró főszerepet játszott a mérkőzésen, de nem szeretnék véleményt alkotni az ítéleteiről. Csapatom viszont nagyszerű teljesítményt nyújtott, s ismét maga mellé állította a szurkolókat - mondta a tréner.

Kollégája, Garami József szerint Saskőy az MTK kárára is tévedett, így nem érzi, hogy csapata előnyt élvezett volna a meccs folyamán.

A kispestiek hét sárga és két piros lapot kaptak, az MTK egy sárga lappal megúszta, illetve kapott egy büntetőt az amúgy sportszerű találkozón.

Saskőy a végén előbb hatperces hosszabbítást jelzett, majd ahhoz is hozzátett kettőt - melynek végén egyenlítettek a vendégek -, ami felkorbácsolta az indulatokat. A játékvezető 21:15 órakor, komoly rendőri kíséret mellett távozott a Bozsik Stadionból.

A vendég együttes tagjai minden gond nélkül elhagyták a pályát, és a rendezők remek munkáját dicsérték.

MR, Szatmár.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: