2008-08-14 14:56:57• hírek • Szatmar.ro

Bizakodhat a Steaua

A Steaua csapata az isztambuli Ali Semi Yen stadionban a Galatasaray ellen mérkőzött a Bajnokok Ligája selejtezője harmadik fordulójának első mérkőzésén és bizakodásra okot adó eredményt ért el.

Tombolt a Galata szurkolótábora, hogy kedvenc csapatuk évek után ismét a Bajnokok Ligájában játszhat és talán ez zavarta meg a hazaiak kapusát, aki az 5. percben egy hazaadott labdát akart kirúgni, ám az Tojahoz került, onnan pedig Dayro Moreno elé, aki megszerezte a vezetést. További nyolc percet követően már kettő volt a Steaua előnye, mert Nicolita is betalált.

Ezt követően a hazaiak belehúztak, Nonda a 19. percben megszerezte a szépítő találatot. A törökök továbbra is támadtak, a román védelem, főleg a széleken, többször is sebezhetőnek bizonyult, ám Zapata 41. percben bemutatott bravúrjának köszönhetően maradt az egy gólos előny.

A második félidő elején ismét Nonda villantott és ezzel ki is egyenlítettek a sárga-pirosak. A találat után azonban leült a mérkőzés, a törökök fáradtnak tűntek, a románok nem kockáztattak, így az eredmény sem változott. Ezzel az eredménnyel mindenképpen bizakodva várhatja a visszavágót a Steaua, ám nem lesz sétagalopp a bukaresti találkozó sem.

szatmar.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: