Az ördög hegedűse 170 éve halt meg

A százhetven éve, 1840. május 27-én elhunyt Niccolo Paganinit virtuóz játéka miatt csak "az ördög hegedűseként" emlegették, de ő volt az első "szupersztár" is, akinek fellépéseire tódult a közönség, így művészetéből teremtett anyagi biztonságot magának.

1782. október 27-én született Genovában. Nyolcévesen már fellépett, a konzervatóriumból tizenhárom éves korában elbocsátották, mondván, már nincs mit tanítsanak neki. A korán jött sikerrel nem tudott megbirkózni, inni és kártyázni kezdett, a zülléstől végül egy ismeretlen asszony mentette meg, aki menedéket adott neki. Paganini három év aszketikus gyakorlás után ismét turnézni kezdett, de a szokástól eltérően egyedül, kísérő nélkül.

A közönség szinte hisztérikusan rajongott a sápadt, sovány, horgas orrú, csapzott hajú művész iránt, aki köré szerelmi kalandjai és szakmai diadalai kapcsán is legendák szövődtek. Fellépései alatt a lassú részeknél olykor sírtak a nézőtéren, máskor egy gyors darab előadása után egyik hallgatója napokig félőrülten hajtogatta: látta, hogy maga az Ördög segített a hegedűsnek. Berlioz neki írta a Harold Itáliában című darabját, de Paganini komolytalannak tartotta a brácsaszólamot és sosem volt hajlandó eljátszani. Az 1830-as években mérgezést kapott a szifiliszének kezelésére felírt higanytól, és vissza kellett vonulnia. A szenvedélyes szerencsejátékos Párizsban akart kaszinót nyitni, de ebben nem járt sikerrel. 1840. május 27-én Nizzában halt meg.

Paganini a romantikus művész őstípusa, előadói hírneve - méltán - túlszárnyalta a zeneszerzőit, bravúrdarabjai közül ma már jobbára csak versenyműveit játsszák. Terjesztették róla, hogy börtönben ült gyilkosság miatt, hogy az áldozatai beléből készült húrokon játszik, hogy az ördöggel kötött szövetséget és lelkét adta káprázatos játékáért cserébe. Talán ezért, de holtában sem volt nyugta: az egyházi tiltás miatt csak két hónap után tudták eltemetni egy kerítés tövébe. Az arra járók azonban különös hangokra panaszkodtak, így 1844-ben genovai házának kertjében, majd 1845-ben Pármában temették el, egyházi végtisztességet csak húsz év után kapott.

Paganini kedvenc hegedűje a hangzása miatt általa ágyúnak nevezett, 1742-ben készült Guarneri volt, amelynek húrjai a szokásostól eltérően egy szinten voltak, így akár egyszerre három vagy négy húrt is meg tudott rajta szólaltatni. Fantasztikus technikáját ma a Marfan- avagy Ehlers-Danlos szindrómának tulajdonítják: ez a betegség egyebek között rendellenesen hosszú és hajlékony ujjakkal jár.

A balkezes zseni képes volt egy fogással négy húron három oktávot játszani, ami szinte lehetetlen feladat. Szívesen improvizált és kápráztatta el közönségét azzal, hogy egyetlen húron adott elő darabokat avagy úgy remekelt, hogy a négy húrból egyet fél hanggal feljebb hangolt. Hatása szinte felmérhetetlen a zene fejlődésére, korábban elképzelhetetlen szintre emelte hangszerének technikáját, hasonlóra csak Liszt volt képes a zongorán.