2012-01-20 11:38:49• hírek • Józsa János

Az egységért és a békéért imádkoznak a Székesegyházban

Január 25-én a szatmárnémeti Székesegyházban együtt imádkoznak a keresztény egyházak képviselői az egységért és a békéért.

Ahogy már sok éve, január végén ismét egybegyűlnek Szatmárnémetiben a különböző egyházak képviselői és hívei, hogy közösen emeljék fel kérő imájukat a keresztények közötti egységért és békéért. Az ökumené, az egy Istenhez tartozás testvéri kifejezése, az egymást egyesítő közös értékek keresése, egymás tisztelete, elfogadása olyan értékek, amelyek aktuális alapüzeneteket hordoznak magukban a jelenkor embere felé, bármely felekezethez tartozónak vallja is magát. Nem elég ezekről csak tudomást venni, tenni is kell megvalósulásukért, ezért az egész világon, január hónapban, egy héten keresztül együtt gondolkodnak, párbeszédet folytatnak, imádkoznak a keresztény egyházak képviselői.

A szatmárnémeti Székesegyházban január 25-én szerdán délután öt órától megrendezésre kerülő ökumenikus imaórán jelen lesznek: Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, Ft. Dumitru Roman görög katolikus esperes, Ft. id. Pallai Béla görög katolikus címzetes esperes-parókus, Nt. Kovács Sándor református esperes, Szűcs Sándor baptista lelkipásztor és Gödri Alpár evangélikus-lutheránus lelkész. Az imaóra szervezésében idén is értékes munkát végzett a Sant'Egidio Közösség, az eseményen közreműködik a Kálvária templom Adoremus kórusa. A közös imára mindenkit szeretettel várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: