Az aradi vértanúk napja - nemzeti gyásznap
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Elsőként a "főbűnösök", Olmützben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor.
Batthyányt az olmützi törvényszék kötél általi halálra ítélte, megsértve még a Bécsben hozott szabályt is, amely csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett bűncselekményeket rendelte büntetni, Batthyány viszont ekkorra már lemondott a kormányfői posztról. Az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg.
Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de csak 13 kivégzésre került sor, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését végül börtönre változtatták.
A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok ezt saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta, a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte szemét bekötni és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!" Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett, és a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-ei ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.
A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
