2010-11-23 16:40:08• hírek • Szatmar.ro

Az Olimpia robog a cél felé

Talán maguk a vezetők és a legvérmesebb szurkolók sem gondolták a szezon előtt, hogy az őszi idény delelőjén az Olimpia labdarúgó csapata ilyen meggyőző menetelés után nyolc pontos előnnyel telel majd a negyedik osztály A csoportjának az élén.

Ám a Steauával a Bajnokok Ligáját is megjárt Csík Tibor által vezetett társaság eddig valamennyi, szám szerint 15 meccsét egyaránt megnyerte, így a kitűzött cél, azaz a bajnoki cím és a harmadik ligába való feljutás karnyújtásnyira tűnik.

Azt maga a tréner is készséggel elismeri, hogy a stabil anyagi háttér nagyban hozzájárult ahhoz, hogy együttese ilyen menetelést vághasson ki: a megyei tanács augusztusban döntött úgy, hogy jelentős támogatásban részesíti az új egyesületet, amely Olimpia 2010 néven alakult újjá. Az egyezség szerint a keretet a Megyei Labdarúgó Szövetség biztosította a klub rendelkezésére, míg a stadionnal járó költségeket a város fedezi majd. Az adminisztratív háttér ugyan még nem teljesen rendezett, de jövő papíron is megalakulhat az Olimpia 2010.

Szintén kiemelendő az ellenfelek adminisztratív segítsége is, mivel a szezon elején valamennyien beleegyeztek abba, hogy az első mérkőzéseket elhalasztják, amíg az Olimpia kerete összeáll.


Az Olimpia szurkolói remélik: jövőre már egy osztállyal feljebb szurkolhatnak
Az Olimpia szurkolói remélik: jövőre már egy osztállyal feljebb szurkolhatnak


Ugyanakkor Csík elismeréssel adózott játékosai hozzáállása és képességei előtt is: „Nem akarom elkiabálni, de ha így folytatjuk, akkor nem lehet gond a bajnokság megnyerése, erőnlétileg sokkal jobban állunk a többieknél, és az egyéni képességek terén is felülmúljuk a mezőnyt. Nehezen indultunk be, a többi csapat is hozzájárult a sikeres szerepléshez azzal, hogy belementek a meccsek elhalasztásába, amíg összeverbuváltuk az új együttest. Ezért elismerés illeti őket", mondta a mester.

Bár a pontvadászat véget ért, az Olimpia még nem állt le az edzésekkel, sőt, jövő héten szeretne két barátságos meccset vívni környékbeli harmadik osztályos csapatokkal. Sőt, erősíteni is szeretne, néhány szatmári játékost szívesen hazacsábítanának magyar alsóbb osztályokból, amint azt Csík elárulta, hozzátéve: valamennyi jelenlegi kerettaggal elégedett.

Az Olimpia kerete: Şuta, Buzgău, Olaru, Chenderes, Fl. Mureşan, Moş, Batin, Cîmpan, Marius Pop, M. Mureşan, Sârca, Marinaş, Fejer, Toma, Hanus, Glodeanu, Mihai Pop, Nyíri, Lung, Tóth, Gecse, Farcaş, Dumitraş.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: