2009-04-14 10:45:03• hírek • Szatmar.ro

Az Arges tulajdonosa is rács mögött

Cornel Penescut megvesztegetéssel és játékvezetők lefizetésével vádolja a DNA.

Hétfő reggel a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) letartóztatta Cornel Penescut, az Arges labdarúgó-csapatának a tulajdonosát, este pedig Gheorghe Constantint, a Játékvezetői Testület elnökét. A vád ellenük megvesztegetés illetve a labdarúgó-mérkőzések kimenetelének a befolyásolása, magyarán játékvezetők lefizetése.

A klubvezető lakását, az Arges csapatának székházát valamint a Penescu által birtokolt PIC áruházlánc irodáit hétfő délelőtt vizsgálták át, a Játékvezetői Testület bukaresti székhelyének átkutatására valamint annak vezetőjének letartóztatására aznap délután került sor. Az este folyamán aztán őrizetbe vették a Liviu Facaleata, a PIC igazgatójának és Cristian Libertatu, az Arges megye Fogyasztóvédelem korábbi vezetőjének. Nap közben pedig több játékvezetőt is kihallgattak, többek között Mihai Ianovschit.

 

A ProsSport napilap szerint ez utóbbi személy lehet a vizsgálat kulcsszereplője. Állítólag Penescu rajta keresztül egyengette csapata feljutását tavaly, míg idén az ő segítségével környékeztek meg első osztályú játékvezetőt is. A DNA a hírek szerint vizsgálatot indított Aurel Bogaciu, Ovidiu Hategan, Marcel Savaniu, Tiberiu Lajos és Sorin Corpodean játékvezetők ellen. Érdekes azonban, hogy a állítólagos gyanús meccseken (a Brassó, a Beszterce, a Craiova és az Urziceni ellen) az Arges csak egyet nyert meg, ezeken egyik játékvezetős sem volt érintett. Bogaciu vezetett azonban két, döntetlenre végződött meccset a Craiova és az Urziceni ellen.

Szintén a bukaresti sportnapilap értesülései szerint az Arges utánpótlás-akadémiáján a közelmúltban több személyi jellegű átalakítás is végbement és ennek a kárvallottai „adták a fülest" a hatóságoknak.

A DNA szerint Penescu 125.000 eurót fordított ezen tevékenységek finanszírozására.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: