2011-01-12 22:05:51• hírek • Szatmár.ro

Átadták a munkálatokat

Szerdán megtörtént a krasznabélteki és tasnádi üdülőtelepi munkálatok átadása.

A szóban forgó nagyszabású beruházás annak a pályázatnak a keretében valósult meg, amelyet Tasnád, Margitta és Krasznabéltek önkormányzatai nyújtottak be, és amelyek lényege a három település üdülőtelepének az infrastruktúra-fejlesztése volt. A több, mint 4 000 000 eurós összértékű pályázatot a Dominium kft. irányította konzorcium nyerte. Szerdán a végső átadás előtti ellenőrzésre került sor: ezt már csak az utolsó simítások követik.

Krasznabételteken elkészült a csatornahálózat, felépült a szennyvíztelep, utak, sétányok épültek ki, egy 200 köbméteres víztartály és egy, a termálvíz lehűtését szolgáló medence valósult meg. Tasnádon sétányokat, parkolókat létesítettek, korszerű öltözőt építettek, felújították a medencéket, megoldották a csatornázást.

Az átadáson a haszonélvező önkormányzatok, a kivitelező és a tanácsadó cég képviselői voltak jelen, akik közösen vették számba, milyen kisebb utómunkákra van még szükség - például: területrendezés, a füvesítés befejezése.
Szilágyi Ferenc, a Dominium kft. igazgatója az átadási-átvételi dokumentum aláírása előtt köszönetét fejezte ki az önkormányzatoknak az együttműködésért, és elmondta: reméli, meg vannak elégedve a munka minőségével.

Véron András polgármester gratulált a megvalósítás lebonolyításáért a cégnek, és kijelentette: Tasnádnak a kapott 1,5 millió eurónak a kétszerese sem lett volna elég az elképzelt tervek megvalósításához - terv ugyanis rengeteg van a város üdülőtelepének kapcsán.



Nagy értékű munkálatokat adtak át
Nagy értékű munkálatokat adtak át


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: