2011-04-25 11:44:11• hírek • blikk.hu

Anikó lett a kiválasztott

Százötvenegy nap után már csak négyen maradtak versenyben a Való Világban. Az már biztos, hogy Anikónak még egyszer párbajoznia kell, s azon múlik majd, hogy a végső csatába beszállhat-e.

Az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy kire kerül a zöld kendő az utolsó, tizedik kiválasztáson. Napok óta lázban tartotta a villa lakóit, hogy ki legyen a Kiválasztott.

Pár napja Anikó elárulta, hogy Alekosztól fél a legjobban, már Jerzytől is tart, de Évára fogja tenni a jelét. Jerzy a két lány között gondolkodott, vagy Anikóra, vagy Évára akarta tenni a jelét. Alekosz viszont azt fontolgatta, hogy feláldozza magát Éváért, hogy legjobb barátja megmeneküljön az utolsó Párbajtól. Az Okostojás úgy taktikázott, ha kivinné Anikót, így Évával mindketten bekerülhetnek a fináléba.

A héten bent lévő villalakók már korábban szavaztak. Ha rajtuk múlt volna Jerzy párbajozna ismét, hisz Olivér és Zsófi a Szépfiúra, míg Gigi Alekoszra tette a jelét.

A vasárnap esti Kiválasztás végül nem okozott nagy meglepetést. Jerzy a beszédében elmondta, hogy a két lány között gondolkozott, ám korábbi problémáik miatt végül Évára rakta a jelét, míg a Törtető és Alekosz Anikóra tette a jelét. A Rosszkislány rövid beszédében azt állította, taktikai okokból tett Alekoszra.

A teljes cikk a Blikk-en

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: