A villában sokszor nem fitogtatta tehetségét, csupán egyszer vagy kétszer zongorázott a lakóknak, pedig hosszú éveken keresztül ezzel kereste a kenyerét.
Alekosz alig volt tizenkét éves, amikor egy véletlen folytán megismerkedett a zenével.
– Az öccse, Tibor kapott a barátainktól egy kis szintetizátort a születésnapjára. Tibort annyira nem érdekelte a hangszer, Alekoszt viszont annál inkább. Addig ügyeskedett, míg el nem tudta játszani a Boci, Boci tarkát és a Cifra palotát. Addig rágta a fülünket, míg kimentünk a piacra, és vettünk neki egy komolyabb szintetizátort, persze még az sem volt az igazi – emlékezett vissza Tibor, Alekosz édesapja.
Tehetségét anyai ágról örökölte, Vája édesapja ugyanis klarinétos volt, a család azonban nem gondolta volna, hogy Alekoszban is megvan a zenei véna. De amikor észrevették, hogy fiuk kotta nélkül játszik, és autodidakta módon képzi magát, beíratták a zeneiskolába.
– Az érdi zeneiskolába járt zongorázni Győri Márta tanárnőhöz. Majd úgy döntött, az énekhangját is képzi. Emlékszem, lexikonokat pakolt a hasára, úgy tanulta meg a helyes levegővételt – mondta Tibor.
A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.