Állva ünnepelte a Nemzeti Színházat a szatmári közönség

A Harag György Színtársulat alapításának 60. évfordulója alkalmából rendezett rendezvénysorozat szinte teljes egészében kitöltötte a szombati napot.

Reggel 9 órakor egy kisbusz indult, hogy körbejárja a szatmári és környékbeli temetőket, ahol egykori színművészek nyugszanak. A megemlékezők kis csapata koszorút helyezett el a sírokon, sőt, ellátogattak Tasnádra is, ahol megkoszorúzták Harag György emléktábláját is. A megemlékezést András Gyula történetei, visszaemlékezései tették színesebbé. A felelevenített emlékek között volt szó turnékról, bakikról, aranyköpésekről - öröm volt hallgatni a nagy sztorizóként ismert színészt.

A folytatásban 15.30-tól Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi tanár könyvebemutatójára került sor az Északi Színház pódium-termében, majd az Ács Alajos Stúdióteremben bemutatták Schwajda György Himnusz című darabját Csíki Zsolt rendezésében. A megrázó előadás szereplői Gaál Gyula és Gál Ágnes.

A nap fénypontja a Szakszervezetek Művelődési Házában tartott előadás volt, amelyen a budapesti Nemzeti Színház tagjai kápráztatták el játékukkal a szatmári közönséget. A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház első külföldi vendégelőadása volt ez. Az az előadás, amelyet nemrég mutattak be Budapesten: Tamási Áron Vitéz Lélek című műve. Szatmárnémetiben egyébként ezidáig mindössze egyetlen alkalommal, több mint 20 évvel ezelőtt vendégszerepelt utoljára a budapesti Nemzeti Színház, akkor is erdélyi szerző művével (az Advent a Hargitán című Sütő András-dráma színrevitelével).

A Szakszervezetek Művelődési Házában ugyan nem volt meleg, a szervezők mindent megtettek, hogy elviselhetővé tegyék a körülményeket: hőbefűvók üzemeltetése mellett a szünetekben forró teát osztottak.

A magával ragadó, remek színészi játékok jellemezte előadást követően a közönség állva tapsolta meg a Nemzeti Színház színészeit és a rendezőt, Vidnyánszky Attilát. A Nemzeti vezetője az előadást megelőzően a sajtó képviselőinek elmondta: nem idegenek számára a mostoha körülmények, hiszen Kárpátalján sok esetben ilyen körülmények között dolgozott. Hozzátette: örömmel fogadta el a szatmári meghívást, ugyanis kötelességének érezte együtt ünnepelni a szatmári társulattal és közönséggel, mert a Nemzeti Színház feladata nem csak az, hogy Magyarországon, hanem hogy az egész nemzetnek játsszon.