Ajándékozzuk oda lelkünket karácsonyra
„Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek, gondolkodtam mit is adhatnék neked, amit csak én adhatok, amiről te is tudod, hogy igazán én vagyok". Évről-évre, így Karácsony előtt megismétlődik az alaphelyzet, ajándékot adni annak, aki számunkra a legfontosabb.
Ajándékot adni és kapni egyaránt jó érzés. Az ehhez társuló egyik legnagyobb gond mégis az, hogy mit adjunk annak, aki életünkben „ A toppon van". Egy tárgyi ajándékkal nem minden esetben tudjuk kifejezni azt, amit érzünk, ugyanakkor soha nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy választásunk szerelmünk tetszését is elnyeri. Amikor ajándékozásról esik szó, hajlamosak vagyunk elsiklani afölött, hogy az ajándéknak mindig önkéntesnek kell lennie, nem lehet feltételekhez kötni. Az ünnep legmeghittebb pillanata lehet, ha szenteste átnyújtjuk szerelmünknek mindazt, ami a lelkünkben él és iránta érzünk. Hogy ez miként történjen? A választ mindenki saját érzelemvilágában találja.
Párunk előtt szeretettel megnyitjuk magunkat és átnyújtjuk neki a lelkünket. Sokakban felmerül a kérdés: vajon mit fog szólni mindenhez, tud-e egyáltalán valamit kezdeni vele? Amennyiben egy instabil és bizonytalansággal tarkított kapcsolatról van szó meglehet, hogy párunk egyáltalán nem fogja ezt a gesztust értékelni, és ehelyett sokkal jobban örülne valami anyagi, kézzelfogható dolognak. Abban a pillanatban, amint érzelmeinket kifejezésre juttatjuk és a mágikus „szeretlek" szó elhangzik, a lelkünket tárjuk fel, kifejezésre juttatatjuk mit is érzünk a „másik felünk" iránt. Sajnos ez nem mindig talál szíves fogadtatásra. Leginkább azért, mert amint megnyitjuk szívünk legtitkosabb csatornáját, ezzel bepillantást engedünk rejtett árnyoldalainkba és félelmeinkbe, ezzel pedig egy „éretlen kapcsolatban" a partner nem igazán tud mit kezdeni.
Ebből adódóan éreznünk kell ki az, akinek lelkünket teljesen odaajándékozhatjuk. Ez a legbecsesebb és legértékesebb ajándékunk, de a visszautasítás félelme miatt sokan becsukódnak és nehezen engednek hozzáférést lelkükhöz, leginkább azért, mert életük során már megtapasztalták milyen az, amikor ezt az ajándékot visszautasítják. Abban az esetben, ha párunk átérzi a lélek ajándékának jelentőségét, szavai szerelemmel telítődnek, és nem merő érdekből fogja azt mondani, hogy „szeretlek". Az évnek ebben az időszakában mindenkiben felerősödnek az érzelmek, ekkor tudatosítjuk magunkban, hogy a hétköznapok alkalmával egyesekkel a szellem, másokkal a lélek és megint másokkal a test szintjén is érintkezünk. Az önzetlen szerelem és szeretet pedig az, mikor mindenestől átadom magam, átnyújtom a lelkem, a szellemem és a testem, és páromat, mint „egész" fogadom el. Ha valaki felajánlja nekünk a lelkét, fogadjuk el és becsüljük meg, mert lehet, hogy soha nem kapunk még egyszer ilyen nemes ajándékot.
