2008-04-21 19:37:41• hírek • Szatmar.ro

Aba- Novák - a barbár zseni

 Aba Novák Vilmos zseniális alkotásaiból nyílt kiállítás a debreceni Modemben.

 A modern magyar festészet kiemelkedő alakjának Aba Novák Vilmosnak a műveiből nyílt kiállítás április 21-én, 18 órától a Debreceni Modemben, Aba-Novák - a barbár zseni címmel.

Aba Novák Vilmos egyik legnagyobb nemzetközi sikerét 1937-ben, a párizsi világkiállítás magyar pavilonjában felállított monumentális pannójával aratta. Ez volt az a munka, amely nyomán Pablo Picasso a magyar művészt barbár zseninek nevezte. Sajnálatos módon ez a remekmű nem látható, s olyan reprodukció sem jelent meg róla, amely részleteiben megmutatná e hatalmas alkotást. Ezért bizonyára sokaknak nagy élményt jelent, hogy a debreceni kiállításon besétálhatnak a hetven évvel ezelőtti magyar pavilon méretarányosan megépített termébe s megtekinthetik a pannó 60%-ra kicsinyített (ám így is több mint négy és fél méter magas) rekonstrukcióját. A művész unokája, Kováts Kristóf számos olyan grafikai munkát bocsátott a kiállítás rendelkezésére, amelyet korábban a szakemberek sem láthattak.

 Az érdeklődők egészen július 6-ig tekinthetik meg a nem mindennapi tárlatot, Debrecenben a Baltazár Dezső tér. 1 szám alatt található Modemben. Jegyek beszerezhetőek a www.jegymester.hu oldalon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: