A világháborús hősök tiszteletére avattak emlékművet Bogdándon

Régóta dédelgetett álom vált valóra a Szatmár megye határában fekvő Bogdándon, ugyanis hosszú idő után sikerült végre egy méltó emlékmű által tisztelegni az első és második világháború hősei előtt.

A rendkívüli esemény a helyi református templomban, egy istentisztelettel vette kezdetét, melyen Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese hirdette az igét. „Mindenek előtt arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok őszinte elismerésemet és köszöntésemet ebből a jeles alkalomból, hogy első és második világháborús hőseinknek itt, Bogdándon emlékművet állítottatok” – szólt a gyülekezethez Tolnay, majd pedig Ézsaiás próféta szavait idézte a szószékről.

„Drága testvéreim, kesereghetünk mi a múltnak tragédiáin, vagy ábrándozhatunk az ideális jövő felől, de egyik sem fog új szemléletű életet hozni ide, a mi közösségünkbe, a mi egységes magyar népünk ölébe. Teljes meggyőződéssel mondom nektek, hogy ahogy a zsidókat az emberileg egyébként teljesen reménytelen helyzetben megőrizte és mindvégig vezette az élő Isten, hiszem és vallom, hogy mi is csak a Mindenhatóval kötött személyes és közösségi szövetségünk által, megújulva élhetünk tovább. Hittel gyógyítva a múlt sebeit és jövőt építő reménységgel a mában” – biztatta a padokban helyet foglalókat az esperes.

Az istentisztelet után az ünneplő gyülekezet átvonult a kápolna előtt magasodó, ekkor még lepellel takart emlékmű elé, ahol először Zsákai Norbert helyi lelkipásztor szólt a hallgatósághoz. „Nagy öröm és boldogság nem csak a bogdándiak, de az itt megjelent vendégek részére is ez a pillanat. Mindig szomorú szívvel hallgattam a panaszkodást, hogy a környező falvakban vannak emlékművek az elesett hősök számára. Miért nincs nekünk is? Hol van a miénk? Pedig mi is ott voltunk.” Elmondta, hosszú ideje formálódott már az emlékműállítás gondolata, hiszen Bogdándon is meg kell adni annak a lehetőségét, hogy a dédapákról, nagyapákról, apákról és az általuk, a hazáért és a családért hozott áldozatokról méltó módon emlékezhessen a közösség.

Hogy mégis minként lett a gondolatból valóság, arról Kállay Sándor helyi alpolgármester beszélt röviden, az emlékmű gondolatának megszületésétől, a kivitelező kiválasztásán át, az alkotás felállításával bezárólag. Kiemelte: noha az önkormányzat is támogatta a műalkotás megvalósítását, a folyamat oroszlánrészét mégis a református egyház végezte, így hárítva el a bürokratikus útvesztők által jelentett akadályokat. E közös munkához és az impozáns eredményhez Szatmár megye menedzsere, Nagy Szabolcs is gratulált a helyszínen.

Mészáros Lőrinc, a bogdándi Petri Mór Általános Iskola egykori igazgatója a 20. századi világégések eseményeiről, illetve a magyar nemzet viszontagságairól értekezett. A kulturális műsor részeként énekelt az egyházközségi kórus, szavalt Sárándi Annamária bogdándi gyökerekkel rendelkező tanárnő és Nagy Anna helyi lakos, majd sor került az immár leleplezett emlékmű megkoszorúzására, valamint a nemzeti himnusz közös, trombitaszóval kísért eléneklésére is.