2011-03-28 15:40:20• hírek • Szatmár.ro

A szex hízlal!?

Ezidáig abban a hitben éltünk, hogy a szex fogyasztó hatású, a legfrissebb tanulmányból azonban kiderült, a gyakori szex elsősorban a nők étvágyát fokozza.

A teenproblem.net által készített felmérésből kiderült, hogy azok a nők, akik hetente az átlagosnál többször élnek nemi életet, nő az étvágyuk, ezáltal pedig hajlamosabbak az elhízásra. A tanulmány készítői olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a felmérésben résztvevő nők diétázási szokásai és a rendszeres testmozgás is. A három hónapig tartó kísérlet alatt, a heti három-öt aktus létesítő nők 62 százaléka felszedett néhány plusz kilót.

A magyarázat többek között az, hogy a gyakori szex fokozza a nők étvágyát is, aminek következtében az idő előrehaladtával jelentős súlytöbbletet halmozhatnak fel. A felmérés némiképp ellentmondásos, ha figyelembe vesszük azt, hogy a szex alaposan megmozgat, közben rengeteg kalóriákat égetünk és általa jobb fizikai kondiban is tarthatjuk magunkat. A tanulmánynak csak abban az esetben van alapja, amennyiben aktust követően a párok magasabb kalóriatartalmú ételeket fogyasztanak - pl. nők esetében sok csokoládéfogyasztás -, vagyis több kalóriát visznek be , mint amennyit előzőleg „leszexeltek".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: