A szerelemért felelős hormonok általában harminc hónapig termelődnek csupán szervezetünkben. A szerelemért felelős hormonok általában harminc hónapig termelődnek csupán szervezetünkben. Majd átadják helyüket szívünkben egy másik érzelemnek, a megbecsülésnek és a szeretetnek.
Szerelem nélkül azonban, bár lehet élni, nem nagyon érdemes. Ezért az ember fia, lánya egy életen át vágyik, törekszik erre a mindennél erősebb érzelemre. Enged-e neki, ha megérkezik, vagy ellenáll? Igen vagy nem? Életkor kérdése is.
A húszasok szerint: igen
– Azt azért nem gondolhatja senki komolyan – mondja a huszonnyolc éves Anna –, hogy az ember mondjuk huszonkét évesen beleszeret az évfolyamtársába, diplomaosztás után összebútoroznak, majd az elkövetkező fél évszázadot együtt lenyomják. És mindvégig marad a vágy, a gyomrot összeszorító izgalom. Mindenki tudja, hogy ez lehetetlen. Az emberek a közös lakás és a közös barátok meg a gyerekek miatt legtöbbször együtt maradnak. Ez azonban szerintem megalkuvás. Ráadásul senkinek sem jó. Én legalábbis rossznéven venném, ha a pasim anyagi érdekből, sajnálatból vagy kényelemszeretetből lenne velem. És én sem aláznék meg senkit azzal, hogy vele fekszem le este, de másra gondolok. Ez szerintem képmutatás lenne. Persze a közös gyerek az más tészta. Egy kis krapekért az ember képes némi színlelésre. De ha már nem az apjával, hanem valaki mással dübörög a szerelem azt a gyerek is megérzi. Szerintem a kölyköknek remek orruk van, ha a szülők viselt dolgait kell kiszimatolni. Én például pontosan tudtam, amikor apámnak szeretője volt. Szóval, ha engem kérdezel, hogy a szerelem nevében borítson-e az ember, a válaszom: igen
A harmincasok szerint: talán
Gitta harmincnégy múlt a télen. Férjével áprilisban ünnepelték az ötödik házassági évfordulójukat. Négyéves kisfia óvodába jár. – Gáborral tíz éve ismerjük egymást, már jóval az esküvő előtt is együtt laktunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közel évtizedes kapcsolatunk alatt más pasira rá se néztem. Voltak érintések, szemezések, flörtök olykor, az éjszakába nyúló céges partikon, de az ágyig nem jutottam el a férjemen kívül senkivel, soha. Ha most azt kérdeznéd, hogy nehéz volt-e ez az önmegtartóztatás, bajban lennék. Nem tudom. Azt mondanám, hogy valójában nem volt nehéz. Azt hiszem, a férjem iránti hűségem oka nem az én jellememben keresendő, inkább abban, hogy kívüle soha senkibe nem lettem igazán szerelmes. Így hát könnyen beszélek. A bölcsek azt mondják, soha nem mondd azt, hogy soha. Így vagyok én ezzel a kérdéseddel is. Lehet, hogy a szerelem mindent üt. Lehet, hogy ha igazán, őrülten, kizárólagosan belehabarodnék valakibe, nem tartana vissza semmi. Talán még a gyerekem se. Ezt azonban egyelőre elképzelni sem tudom. Így hát a kérdésedre csak azt mondhatom: talán.
A negyvenesek szerint: nem
Krisztina azt mondja, ha le merem írni a korát, soha többé nem áll szóba velem. S ha a férje fülébe jut bármi a beszélgetésből, letagadja. Mert ő tudja, hogy milyen az, amikor egy megállapodott, családos nő életébe beletenyerel a szerelem. Rettenetes, elviselhetetlen és soha el nem felejthető. – Mert – magyarázza sokbeszédű barátnőm – nincs annál tökéletesebb állapot. Először is az ember elkezd fogyni, s ez már önmagában is boldogság. Aztán jókedvűen kel fel reggel az ágyból, ami már jó ideje nem történt meg vele. Újra kedve van öltözködni. Megint hallja a madarak énekét, látja, hogy zöld a fű, s ő akkor is boldog, ha ömlik az eső, és csúcsforgalom van. Ez az állapot pedig ritka ajándék az élettől. Nyilvánvaló. De az ember azt is pontosan tudja, hogy a szerelem hazudik, csal, ámít. És főleg elmúlik. Az imádott pasi egy idő után pontosan ugyanúgy horkol, mint a megunt, éppúgy szétszórja a zokniját, ordibál a meccs alatt, és alig telik el néhány hónap, máris elfelejt virágot venni, vacsorára hívni. Így aztán, amikor az ember elmúlt negyven, minden cseppjét kiélvezi a szerelemnek. Túl van már a huszonévesek szorongásain, a harmincasok lelkiismeret-furdalásain. De, hogy mindent borítson? Ezt kérdezed? Nos, azt gondolom, hogy nem. hölgyvilág
