A római katolikus egyházban 1179 óta kizárólag bíborosok választhatnak pápát. Miután a bíborosok többsége sokáig túlnyomórészt itáliai volt, vagy a Kúria közelében élt, hosszú ideig a pápákat is elsősorban a Róma környékén élő (természetesen főként itáliai) főpapok közül választották ki. (Elvben bármely megkeresztelt, nőtlen katolikus férfi lehetett pápa, de a 14. századtól csak bíborost választottak egyházfővé.)
A bíborosok száma a 15. századig többnyire nem haladta meg a harmincat. A pápaválasztó bíborosi kollégium létszámát V. Sixtus 1586-ban emelte hetvenre, s e számadat szerepel az 1917-ben kiadott Egyházi Törvénykönyvben is. A 20. században négy pápa is módosított a konklávé menetén: X. Pius 1904-ben, XII. Pius 1945-ben, valamint VI. Pál 1970-ben és 1975-ben. VI. Pál határozott úgy, hogy 120 tagúra bővíti a pápaválasztó testületet, amelyben csak nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok vehetnek részt. A gyűlést a pápa halála vagy lemondása utáni 15. és 20. nap között kell összehívni, a választásra jogosult bíborosok esetében II. János Pál rendelkezése szerint a nyolcvanéves korhatár elérése nem a gyűlés kezdetére, hanem a pápa halálának vagy lemondásának napjára került.
A XVI. Benedek február 28-i lemondása után, márciusra összehívni tervezett konklávéban 118 bíboros rendelkezik szavazati joggal (közülük négy tölti majd be március végéig a 80. életévét). Több mint felüket már XVI. Benedek iktatta be tisztségébe, s a legtöbb (28) tagot továbbra is Olaszország adja. II. János Pál pápa 1996. február 23-i apostoli konstitúciója kényelmesebbé tette a pápaválasztó konklávé körülményeit, de szigorított a szabályokon. A gyűléseket a vatikáni Sixtus-kápolnában tartják, a választás idejére a bíborosokat elzárják a világtól, innen a konklávé (kulcsra zártan) elnevezés.
E gyakorlat 1271-re nyúlik vissza, amikor a bíborosok a közép-itáliai Viterbóban nem tudtak megegyezni IV. Kelemen pápa utódáról, mire keresztény hittestvéreik bezárták őket, és száraz kenyéren és vízen tartották őket, amíg egyezségre nem jutottak. Az így megválasztott pápa, X. Gergely már előírta a pápaválasztó testület elzárásának gyakorlatát, igaz, azt nem írta elő, hogy a bíborosok érjék be száraz kenyérrel és vízzel.
Ma már a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban, a Szent Márta-házban kapnak kényelmes szállást éjszakára. A pápát csak a szavazatok kétharmadával plusz egy szavazattal lehet megválasztani. A testület naponta négyszer szavaz - kétszer reggel és kétszer este -, a voksolás eredményességét fehér, eredménytelenségét fekete füst kibocsátásával jelzik a Sixtus-kápolna kéményén. Három nap után egynapos gondolkodási szünetet kapnak a bíborosok, ilyen megszakításra további eredménytelen szavazások után is sor kerül. Hosszú eredménytelenség után a szavazólapra csak a két legtöbb voksot kapott bíboros neve kerül, ők ilyenkor nem szavazhatnak. Ha zsákutcába kerül a szavazási procedúra, kétharmados többség helyett egyszerű többségi szavazás is lehetséges.
A szabályzat elvi útmutatásokat is tartalmaz, például előzetesen egyik bíboros sem kötelezheti el magát semmilyen tekintetben (a választási kapitulációk tilalma). A megválasztott személynek felteszik a kérdést, elfogadja-e a hivatalt, s ha az Accepto (elfogadom) választ adja, és már püspök, azonnal hivatalba lép, majd azt kérdezik tőle, milyen néven óhajt uralkodni. Mindezek után a Szent Péter-bazilika erkélyéről kihirdetik a döntést ("habemus papam" - van pápánk), az új egyházfő pedig áldást oszt Urbi et Orbi - Rómának és a világnak.
A 20. század eleje óta kilenc pápát választottak a Vatikánban, a pápaválasztó konklávék időtartama 2-5 nap között mozgott. II. János Pált 1978-ban három nap alatt, XVI. Benedeket 2005-ben két nap alatt választotta meg a bíborosi testület.