A komolyság legkisebb jele nélkül

Mintha komoly lenne... a XI. osztályosok az udvaron felsorakozva várták a végzősöket, akik aztán osztályfőnökeikkel érkezve szépen felsorakoztak a színpad előtt, majd jöttek az elmaradhatatlan búcsúbeszédek. Mintha komolyan gondolnák. Akárcsak Karinthy, úgy a kölcseysek sem ismertek tréfát a humorban, így mindenki komolyan készült. Hisz ez volt a ballagás. Na jó, a bolond ballagás.

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban immár hagyománynak számít, hogy a végzősök ballagása előtt tartanak egy főpróbát. Egy kevéssé komoly főpróbát, amikor a szívhez szóló üzenetek helyét a poénok, a könnyek helyét a mosoly veszi át.

A végzősök ezúttal is a tanári elől indulnak énekelve, az egy évvel kisebbek pedig az udvaron, a színpad előtt felsorakozva várják őket. Egy-egy lufival a kezükben. Érkeznek is a nagyok, elsőként az A osztály és lelkesen énekelik „Az azok a boldog szép napok" örökzöld saját maguk által készített átiratát. És jönnek a többiek is, zeng az újabb és újabb vidám nóta.

Miután minden osztály felsorakozott, következik a bemutatkozás. Minden osztály egy-egy tagja lép színpadra és a maga módján mutatja be osztálytársait. Kiderül, ki szokott késni, ki szeret puskázni...

A végzősök közül Kiss Noémi, a XI. osztályosok részéről pedig Fehér Ádám mondott búcsúbeszédet - sok komolyság bennük sem volt.

Végül durrantak a lufik, a hangszórókban megszólalt Demjén Ferenc örökzöldje is, a fiatalok pedig tényleg nem várattak magukra: osztályfőnökeikkel gigantikus vonatozásba kezdtek.

Mert hát a komolyság még várhat.