Egyik legrégebbi hagyományunk a Karácsony. A fenyőfaállítás és díszítés, a gyertyagyújtás, az ünnepi készülődés, az ajándékozás és a meleg, szeretetteljes, családi légkörben töltött napok segítenek ráhangolódnunk az élet legfontosabb üzenetére, a szeretetre.
Az ókori rómaiak az új évet vidám ünnepeken, a szaturnáliákon (Saturnus az idő és a termékenység istene) köszöntötték, amelyekhez az ajándékozás szokása is hozzátartozott. A fagyöngy, a fagyal, a különféle örökzöldek már ekkor e különleges időszak díszei, szimbolikus jelentőségű növényei voltak. A perzsa eredetű Mithrászt, a Legyőzhetetlen Nap istenét a római katonák keleten járva ismerhették meg. Kultuszához a december 25-e körüli napforduló, a “Legyőzhetetlen születésnapja” kapcsolódott.
Kétezer esztendeje az új év ünneplése, az újjászületés, a természet megújulásának közeledte miatt érzett öröm összekapcsolódik Isten fiának: a názáreti Jézusnak születésével. A gyermek Megváltó születésének ünneplése a legősibb emberi érzelemre: a gyermekeink iránti szeretetre épül. A karácsony szó, a magyar szavak egy részéhez hasonlóan szláv eredetű. Őse az ószláv krocsun szó, amely lépcsőt, átlépőt jelent, és egyértelműen utal az átlépésre az új időszakba, a téli napfordulóra. (A latinban a Calendae – Ianuariae – volt a neve az újév napjának.) Az angol Christmas elnevezés egyházi eredetű, hiszen Krisztus nevére utal, hasonlóan az egyházi német nyelvben használt Weihnacht-hoz, amelynek jelentése: Szent éj. A latin eredetű nyelvekben megjelenő Noël (francia), Natalé (olasz), Navidad (spanyol) a latin Natalis-ból ered, ami pedig születésnapot jelent. Az ünnepkör kezdete az advent, eljövetelt, várakozást jelent az Úrra, és négy ünnepi vasárnapot fog át. A hívő katolikus embereknek a karácsonyi ünnep legszebb része az éjféli mise, amelyet december 24-ről 25-re irradó éjszaka mutatnak be a templomokban. (Rómában az 5. század elején vezette be az akkori pápa.) Jézus megkeresztelésének és a vizek megszentelésének napja, január 6-a az ünnepkör vége. (Érdekes, hogy például Spanyolországban ezt a napot a háromkirályok napjának nevezik, és nagyobb ünnep, mint maga a karácsony, értelemszerűen az ajándékot is ők – a három király – hozzák.)
A karácsony, a szeretet bensőséges ünnepe elképzelhetetlen karácsonyfa állítása nélkül, pedig e szokás egészen új keletű. A hagyomány szerint Luther Márton, a reformáció nagy alakja állított először karácsonyfát gyermekeinek. Valószínűleg ismerte a régi germán hiedelmet, amely szerint a téli napforduló idején csatangoló gonosz szellemek elől védelmet csak akkor kapunk, ha az örökzöld fa alá húzódnak A karácsonyfa (életfa) valójában jelkép, szimbólum, Jézus születésének tiszteletére állítják, és a téli éjszaka csillagainak mintájára gyertyákat gyújtanak ágain. Az első adat a gyümölcsökkel és édességekkel díszített karácsonyfa állításról egy strasbourgi polgár jegyzetében található, amely 1605-ből származik. 1737-ben egy Wittenbergben készült könyvben írnak először az “új szokásról”. A német, protestáns eredetű hagyományról így ír báró Podmaniczky Frigyes, e hagyomány hazai meghonosítója 1825-ben: “Hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi, gyermekek – öten voltunk – egy, a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön megtalálta a karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép, az apának komoly, áhítatos magatartása, az anyának jóságos tekintete, a repeső öröm a gyermekarcokon, melyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halvány fénye.”
Csak a 19. század második felében, a bécsi udvar példája nyomán terjed el az akkori Magyarországon. Először a nemesi családok ünnepelnek a díszes karácsonyfa körül, majd a módosabb polgár- és gazdagabb parasztcsaládok is átveszik ezt a szokást. A parasztság körében csak a 20. században, az 1950-es években lett általános. (A nagyvilágban még azokban az országokban is elterjedt a déli féltekén, ahol a nyár közepén ünneplik a karácsonyt.)
A karácsonyfa díszei is jelképeket hordanak: a gyertyák a téli napfordulókor “megszülető” fényt, a fény hozóját, a megszülető Jézust jelképezik. A termések, mint az alma (a paradicsomi fa termése), és a dió – Jesse fájának gyümölcse – is az ő személyéhez köthetők. A fa tetejére tűzött csillag a háromkirályoknak utat mutató betlehemi csillag szimbóluma. Mindezeket üvegdíszek is pótolhatják. Napjainkban újra terjed a termésekkel díszített faállítás szokása. A karácsonyhoz kapcsolódó étkezési szokásaink – sok mozzanatukban – jelképes értelmet is hordoznak. Az elmaradhatatlan karácsonyi halétel – a rántott hal fogyasztása – bécsi eredetű. (A hal gyors mozgásával – szimbolikusan – a családnak az új esztendőben történő előrehaladására utal. A népi hagyományokban a halpikkely a gazdagságot, a pénzt jelképezi, a Szilézia vidékéről származó diós és mákos bejglihez hasonlóan. Régen szárnyas egyáltalán nem kerülhetett az asztalra, mert úgy tartották, a tyúk hátrakapar, és ez rossz jel az új év kezdetekor. Az utánzás úgy látszik, erőteljesebbnek bizonyul, hiszen a pulyka – amerikai eredetű hálaadási étel – napjainkban kezd elterjedni. nana
