2020-12-21 13:05:24• hírek • Bede Emőke

A 2020-as év eredményeit összegezte Szatmárnémeti polgármestere

Hétfő délután évértékelő sajtótájékoztatóra hívta össze a helyi média képviselőit Kereskényi Gábor, ki a szeptemberi helyhatósági választások nyomán már második mandátumát kezdhette meg mint Szatmárnémeti polgármestere.

Kereskényi mindenek előtt kifejtette, a 2020-as, pandémia által megbélyegzett év mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból komoly kihívás elé állította Szatmárnémetit, ám a város, úgy tűnik, helyt tudott állni, és ez az idei év eredményein is látszik. Sikerült ugyanis megvalósítani azt a két legfontosabb célt, melyet a városvezetés 2020-ra tűzött ki: elindult a köznyelvben csak harmadikként emlegetett híd megépítése, illetve elrajtoltak az uniós források által finanszírozott projektek is.


Előbbivel kapcsolatban a polgármester elárulta, hogy a munka az ütemtervnek megfelelően zajlik, és amennyiben ez a jövőben is így marad, akkor az előzetesen kijelölt határidőket is tartani lehet majd. Ami pedig az uniós finanszírozású projekteket illeti, sikerült vásárolni 17 hibrid hajtású autóbuszt, elkezdődött a város új központjának felújítása, a Kubik-tó környékének rendbe tétele és a Fabricii utcai buszterminál megépítése, megújult továbbá a 7-es óvoda épülete, az Ostrovului környéke és a Jiului utcai nappali központ is. Kereskényi 2021-re is hasonló tempót ígért az EU-s támogatás révén megvalósuló projektek kapcsán: folytatódnak a már megkezdett beruházások, illetve újak is indulnak, melyek közül egyértelműen a régi központ korszerűsítése lesz az egyik legfontosabb.


„2021-ben elmondhatjuk, hogy minden, befektetésekre fordított 100 euróból 70 uniós forrásokból származik majd” – hangsúlyozta a városvezető. Az önerőből finanszírozott megvalósítások kapcsán Kereskényi a közúti infrastruktúra fejlesztését emelte ki, hiszen 2020-ban sikerült felújítani 25 utcát és az azokhoz tartozó járdákat, illetve korszerűsítésre került az Octavian Goga sugárút és a Burdea kereszteződés is.


Kemény próbatételt jelentett a koronavírus-járvány

Noha e megvalósítások mind tervben voltak már a 2019-es esztendő végén, arra azonban senki sem számított, hogy idén egy világméretű járvány fogja gúzsba kötni a hétköznapokat. Az önkormányzatnak gyors és hatékony lépéseket kellett tennie, mely már csak azért sem volt könnyű, mert országos szinten sem sikerült kiegyezni abban, mely óvintézkedések szükségesek, és melyek jelentenek egyet a közpénzek tűzre vetésével. Kereskényi Gábor szerint Szatmárnémeti e tekintetben jól teljesített: időben megtették a szükséges óvintézkedéseket, a szociális igazgatóság a civil szervezetekkel karöltve pedig segítő jobbot tudott nyújtani a kiszolgáltatott helyzetben levő polgároknak, különösképp az időseknek.



Támogatták a megyei kórházat és a diákokat is

Szatmárnémeti önkormányzata nem sokkal a pandémia kitörését követően egy létfontosságú elemzőgépet vásárolt a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház speciális laboratóriumának, megduplázva ezzel a napi szinten elvégezhető koronavírustesztek számát. Május hónapban pedig beszerzésre került több mint 600 táblagép, mellyel a polgármesteri hivatal az online oktatásba eszközhiány miatt becsatlakozni nem képes diákokat segítette.


Mindezek mellett a városháza a nehéz helyzetbe jutott vállalkozásokat is igyekezett segíteni azáltal, hogy adókedvezményekben részesítette őket, ugyanakkor Kereskényi hangsúlyozta, hogy a gazdasági szektor támogatása csak akkor lehet sikeres, ha abból a helyi önkormányzat mellett a kormány is kiveszi a részét.


Jól halad a Dinamo sportbázis építése

A megközelítőleg 2 millió lejből megújuló Dinamo sportbázis munkálatai már az utolsó métereken járnak, és vélhetően tavasszal le is zárulnak. Lesz majd itt egy műfűves focipálya, melyen akár másodosztályú bajnoki mérkőzést is lehet majd játszani. A pályához természetesen dukálnak a korszerű reflektrok és öltözők is, de azoknak sem kell csüggedniük, akik a labdarúgás helyett kosaraznának vagy épp kocognának egyet. Ami pedig a város zöldövezeteit illeti, a város 51 utcáján idén több mint 1600 csemete került elültetésre, de sikerült pontra tenni Szatmárnémeti három parkját is.


„A helyhatósági választásokon megszereztük a szavazatok 52 százalékát, mely arra kötelez minket, hogy folytassuk a 2016-ban elkezdett munkát” – fogalmazott Kereskényi. E gondolat mentén Maskulik Csaba városmenedzser elmondta, a 2020-as városfejlesztési célokat a bizonytalanság ellenére is sikerült elérni, és 2021-ben hasonló tempóval folytatódnak majd a munkálatok. A Carpati II-es és a 17-es lakónegyedekben már csak kilenc-tíz parkoló vár korszerűsítésre, s ha minden a tervek szerint alakul, akkor ezek már a jövő év folyamán elkészülnek, de természetesen folytatódnak az út- és járdafelújítási munkálatok is. Maskulik emellett azt is elárulta, hogy az önkormányzat kénytelen volt átvenni az áramszolgáltatótól a város hálózatát, így hamarosan e téren megkezdik a modernizálást.


Munka tehát maradt bőven, viszont úgy tűnik, a 2020-as, pandémia árnyékolta esztendő után tehát a városvezetés bizakodóan tekint a következő időszakra. A jövő évre vonatkozó tervek részletes ismertetését későbbre ígérte a polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: