A népszerű politikus halálának 50. évfordulója közeledtével az amerikai könyvesboltok polcait - éppen a hálaadás és a karácsony közötti időszak vásárlási dömpingje közepette - elárasztották a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos művek, amelyek mindegyike megcáfolhatatlannak mondott bizonyítékokkal igyekszik mélységeiben feltárni a merénylet hátterét.
Október 1-jén jelent meg Jesse Ventura volt minnesotai kormányzó könyve They Killed Our President (Ők ölték meg az elnökünket) címmel, amelyben a szerző 63 indokot sorol fel annak alátámasztására, hogy a Kennedy-gyilkosság az amerikai történelem legnagyobb összeesküvése volt. A szerző szerint a merénylet mögött a hivatalos állásponttal ellentétben nem egy magányos elkövető, hanem az országot ténylegesen irányító árnyékhatalom állt, utóbbi pedig mindent megtett azért, hogy ne derüljön fény az igazságra.
Más szerzők a maffia felelősségét hangsúlyozzák a volt elnök elleni merényletért. Jerome Corsi a Who Really Killed Kennedy? (Valójában ki ölte meg Kennedyt?) című tényfeltáró művében a szervezett bűnözés egyik vezetőjének vallomásai alapján osztja ez utóbbi álláspontot, a The Poison Patriarch (A mérgező pátriárka) írója, Mark Shaw pedig az alvilággal való gyanítható kapcsolata miatt az elnök apját, Joseph P. Kennedyt hibáztatja a történtekért.
Ez utóbbi összeesküvés-elméletek tükrében az elnök gyilkosaként azonosított Lee Harvey Oswald csupán egy bábnak, az utolsó láncszemnek tekinthető.
Nem így gondolja ezt James Reston, a The Accidental Victim (A véletlen áldozat) szerzője, aki felsorolja mindazokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy a Kennedyt egyébként csodáló Oswald egyedül, saját elhatározásából adta le a lövéseket. Reston megítélése szerint azonban a merénylő célt tévesztett, amikor a felhajtható tetejű Lincoln kabrió hátsó ülésén tartózkodó Kennedyre lőtt, eredeti célpontja ugyanis a limuzinban elöl ülő texasi kormányzó, John Connally volt, aki egyébként a lövöldözés során súlyosan meg is sebesült.
A merénylet után a történtek kivizsgálására létrehozott bizottság 1964-ben arra a vitatott következtetésre jutott, hogy Oswald egymaga állt a gyilkosság mögött. Az Earl Warren akkori igazságügyi miniszter vezette testület egyik ma is élő tagja, Howard P. Willens ügyvéd a History Will Prove Us Right (A történelem minket fog igazolni) címmel nemrég kiadott könyvében leszögezi, hogy a felmerült gondok és a Szövetségi Nyomozóirodával (FBI), illetve a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) való együttműködés hiánya ellenére a tények alapján továbbra is helytálló a Warren-bizottság jelentése. Willens ugyanakkor elismeri, hogy a testület elkövetett néhány olyan hibát, amely kiváló táptalajt nyújtott a különböző összeesküvés-elméletek megszületéséhez. Philip Shenon újságíró az A Cruel and Shocking Act (Egy kegyetlen és megdöbbentő tett) című művében válaszolt Willens állításaira és megállapította, hogy a Warren-bizottság munkáját a szakértelem hiánya és a befolyásolhatóság jellemezte, aminek nyomán a testület képtelen volt egy ténylegesen független vizsgálatot lefolytatni a Kennedy-gyilkosság ügyében. Mint írta, Warren a Kennedy-család védelmét sokkal előbbre valónak tartotta annál, minthogy feltárja a teljes igazságot a történtekről.
Larry J. Sabato, a Virginiai Egyetem Politikai Központjának alapítója úgy véli: a merénylet után 50 évvel még mindig nem lehet elvetni az a feltételezést, hogy Oswald felsőbb érdekek szolgálatában állva követte el tettét.
A "valódi gyilkosok" között tartják számon a maffia mellett a szovjeteket vagy a megbízásból cselekvő kubai vezetést; avagy éppen az Egyesült Államokban élő kubai emigránsokat; az érdekeit sérülni látó katonai-ipari komplexumot; az amerikai szélsőjobboldalt a titkosszolgálatokkal karöltve, mert "puhának" találták az elnöknek a kommunizmussal szembeni politikáját; valamint a személyes ambícióktól is fűtött Lyndon B. Johnson alelnököt (ezt a verziót támogatta Kennedy özvegye, Jacquline is).