2027 után a sportágak felében, 2060 után pedig egyetlen sportágban sem lesznek képesek világrekordot felállítani a sportolók, mivel az emberi teljesítőképesség ekkor éri el a határát – matematikai modellekre alapozva legalábbis ezt állítják francia kutatók. Ráadásul a „hátrelévő” időben is csak minimális javulás várható a csúcsdöntésekkor, mivel a sportolók 99 százalékban már elérték azt, amit az emberi képesség megenged.
Jean-Francois Touissaint, a francia Institut de recherche biomédicale et d’épidémiologie du sport (IRMES) kutatója arra a megállapításra jutott, hogy 2060 lesz az utolsó év, amikor még egyáltalán képesek lehetünk arra, hogy megdöntsük egyik vagy másik sportágban az addigi világrekordot. Mindezt egy olyan kutatásra alapozzák, amely során az újkori olimpiákon felállított több mint 3200 világcsúcsot vették górcső alá. Nem az ember fizikai teljesítőképességét vizsgálták, nem azt kutatták, vajon mi az, amit még kibírhat az ember, és nem arra keresték a választ, hogy biológiailag melyik az a pont, amely feltételezhetően a végpontot jelenti majd, hanem matematikai-statisztikai módszereket alkalmaztak kutatásuk során.
A Touissant vezette kutatócsoport azt figyelte meg, hogy a világrekordok felállítása és azoknak időpontjai pontosan leírhatók egy exponenciális görbével. A görbét továbbrajzolva pedig megjósolható, hogy mikor láthatunk utoljára világversenyen csúcsdöntést. A rekordgörbe egyébként szinte minden sportágban hasonlóképpen írható le: kezdetben, a múlt század elején egymás után döntötték meg a rekordokat, ráadásul úgy, hogy jelentős különbség mutatkozott az egyes csúcsok között. Az idő előrehaladtával aztán a görbe lassan kezdett ellapulni, hogy mára szinte vízszintessé váljon: a korai időszakhoz képest viszonylag ritkának mutatkoznak az amúgy is minimális különbséggel felállított világrekordok.
A helyzet persze némileg bonyolultabb: a két világháború, de talán még inkább a második világháború miatt gyakorlatilag minden sportágban két exponenciális görbe mutatja legjobban a rekordokat. A világháború alatt és közvetlenül utána, a rossz táplálkozás és az ideálisnak nem nevezhető körülmények miatt kezdett ellapulni a görbe (viszonylag ritkák voltak a világrekordok), hogy aztán a második világháborút követően, és még inkább a 60-as évektől ismét meredeken induljon el lefelé (gyakori csúcsbeállítások nagy különbségekkel). Az intenzívebb edzésmódszerek, a megfelelő táplálkozás hatása, és talán nem utolsó sorban a doppingmódszerek fejlődése egyértelműen kimutatható.
Jean-Francois Touissaint, a francia Institut de recherche biomédicale et d’épidémiologie du sport (IRMES) kutatója arra a megállapításra jutott, hogy 2060 lesz az utolsó év, amikor még egyáltalán képesek lehetünk arra, hogy megdöntsük egyik vagy másik sportágban az addigi világrekordot. Mindezt egy olyan kutatásra alapozzák, amely során az újkori olimpiákon felállított több mint 3200 világcsúcsot vették górcső alá. Nem az ember fizikai teljesítőképességét vizsgálták, nem azt kutatták, vajon mi az, amit még kibírhat az ember, és nem arra keresték a választ, hogy biológiailag melyik az a pont, amely feltételezhetően a végpontot jelenti majd, hanem matematikai-statisztikai módszereket alkalmaztak kutatásuk során.
A Touissant vezette kutatócsoport azt figyelte meg, hogy a világrekordok felállítása és azoknak időpontjai pontosan leírhatók egy exponenciális görbével. A görbét továbbrajzolva pedig megjósolható, hogy mikor láthatunk utoljára világversenyen csúcsdöntést. A rekordgörbe egyébként szinte minden sportágban hasonlóképpen írható le: kezdetben, a múlt század elején egymás után döntötték meg a rekordokat, ráadásul úgy, hogy jelentős különbség mutatkozott az egyes csúcsok között. Az idő előrehaladtával aztán a görbe lassan kezdett ellapulni, hogy mára szinte vízszintessé váljon: a korai időszakhoz képest viszonylag ritkának mutatkoznak az amúgy is minimális különbséggel felállított világrekordok.
A helyzet persze némileg bonyolultabb: a két világháború, de talán még inkább a második világháború miatt gyakorlatilag minden sportágban két exponenciális görbe mutatja legjobban a rekordokat. A világháború alatt és közvetlenül utána, a rossz táplálkozás és az ideálisnak nem nevezhető körülmények miatt kezdett ellapulni a görbe (viszonylag ritkák voltak a világrekordok), hogy aztán a második világháborút követően, és még inkább a 60-as évektől ismét meredeken induljon el lefelé (gyakori csúcsbeállítások nagy különbségekkel). Az intenzívebb edzésmódszerek, a megfelelő táplálkozás hatása, és talán nem utolsó sorban a doppingmódszerek fejlődése egyértelműen kimutatható.
SB
