2011 - Szerbia - Remények és csalódások éve

A 2011-es esztendő történéseit Szerbiában az év eleje óta egy markáns politikai szándék motiválta: minél gyorsabban felkészülni és megfelelni az Európai Unió (EU) által támasztott elvárásoknak azért, hogy Belgrád december 9-én elnyerje a tagjelölti státust.

Az események májusban kezdtek felpörögni, előzménye pedig az volt, hogy az EU világosan Szerbia értésére adta: ahhoz, hogy folytatódjon uniós integrációja, kézre kell kerítenie a még bujkáló két háborús bűnöst, Ratko Mladicot és Goran Hadzicot. Az előbbi a boszniai szerbek katonai parancsnoka, az utóbbi a horvátországi szerbek vezetője volt. Elfogásukra már hosszú évek óta várt Hága.

Május 9-én Belgrádba érkezett Serge Brammertz hágai főügyész, hogy kifürkéssze, mennyire veszi komolyan Belgrád a két gyanúsított elfogását. Lesújtó benyomásokkal távozott. Jelentéséből kiszivárgott, hogy súlyosan elmarasztalta Szerbiát a háborús bűnösök utáni lagymatag nyomozásért, "teljesen eredménytelennek" tartotta a két háborús bűnös utáni hajszát.

Május 19-én Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vizitelt Belgrádban. Kertelés nélkül közölte vendéglátóival: "Az idő szorít, és Szerbia kezében van a helyzet kulcsa. Eredményeket várunk még a nyár előtt" - mondta.
Május 26-án bombaként robbant a hír: Nagybecskerek közelében, Lázárföldön (Lazarevon) a kora reggeli órákban ellenállás nélkül megadta magát a faluban békésen éldegélő Ratko Mladic. Július 20-án horogra akadt a Hága által keresett 44. szerb háborús bűnös, Goran Hadzic is. Elfogásuk után néhány nappal már mindketten a hágai börtönben voltak.
Tadic elnökből a remény hangja szólalt meg: "Meggyőződésem, hogy kinyitottuk az ajtót az uniós tagjelölti státus, a tárgyalások és a csatlakozás előtt".

Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni Belgrádban, hogy a hágai dosszié lezárása után Szerbia a koszovói problematikával fog szembesülni. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Szerbia uniós menetelésében a barikádok nemcsak Észak-Koszovóban bénítják meg a forgalmat, hanem - képletesen fogalmazva - Szerbia Brüsszel felé vezető útját is egyre jobban eltorlaszolják. A nyáron a szerb média jó érzékkel figyelt fel azokra az intelmekre, amelyeket Merkel német kancellár belgrádi látogatásán mondott: Szerbia csak akkor lehet uniós tagjelölt, ha minden szomszédos országgal rendezett a viszonya. Más szóval: nem lehet konfliktusokat exportálni az EU-ba, következésképpen Belgrádnak dűlőre kell jutnia Pristinával, rendeznie kell vele a "határvitát" és minden egyéb olyan kérdést, amely kapcsolataikat terheli.

E célt szolgálták azok a tárgyalások, amelyek uniós közvetítéssel március első felében kezdődtek meg Brüsszelben Belgrád és Pristina között. Decemberig a párbeszéd nyolc fordulója zajlott le. A brüsszeli döntés előestéjén megállapodás született ugyan az "adminisztratív átkelők", azaz a határok integrált, tehát közös szerb-koszovói ellenőrzéséről, viszont lezáratlan maradt egy igen fontos kérdés, az, hogy Koszovó milyen néven képviseltetheti magát a regionális értekezleteken.

Ezért aztán elmaradt a brüsszeli "Igen" is. Az egyik belgrádi napilap december 9-i első oldalas szalagcíme csak ennyi volt: "Nein". Senki számára nem volt titok, hogy a belgrádi remények szertefoszlásának oka Berlin ellenállása volt.
Szerbia tagjelöltsége 2012 márciusáig, de legalábbis februárig elodázódott.
Az érintett felek pozíciói megmerevedtek: Az Európai Unió Koszovóhoz köti Szerbia uniós közeledését, Pristina független státusának elismerését kéri számon, Belgrád viszont az ENSZ BT 1244-es számú határozatát lebegteti. Azt is tudni kell, hogy Belgrádnak 1999 óta hatmilliárd eurójába került a koszovói szerbek támogatása.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy tarthatatlanná válik a szerb kormány három és fél évvel ezelőtt elfogadott programjának kulcseleme: "Belgrád nem adja fel sem az EU-ba vezető utat, sem Koszovót".

"Nincs épeszű ember, aki Szerbiában hitelt ad ezeknek a szavaknak. Szerbia, élén az államfővel, képtelen szembenézni a valósággal és nincs bátorsága ezzel a valósággal szembesíteni a szerb társadalmat sem" - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egyik decemberi nyilatkozatában. "A szerb közvélemény szemében Koszovó kérdése már nagyon régen a helyére került" - tette hozzá.

A négy szerbiai parlamenti mandátummal rendelkező VMSZ-re a szerb politikai elit akkor figyelt fel, amikor szeptember végén a parlamentben határozottan felemelte szavát a vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló (restitúciós) törvény ellen, amely jogerőre emelte a kollektív bűnösség elvét. Budapest is figyelmeztette Belgrádot: ha nem váltóztatnak a helyzeten, Magyarország nem támogatja Szerbia tagjelölti státusát. A törvény sok olyan vajdasági magyart is érint, akiknek rokonai, hozzátartozói elszenvedői voltak a második világháború végén elkövetett délvidéki megtorlásoknak.  
A szerb kormány és a VMSZ végül megállapodott, hogy a rehabilitációs törvény módosításával orvosolják a kialakult helyzetet. Ebből - az európai jognak megfelelően és a restitúciós törvénnyel ellentétben - kiiktatták a kollektív háborús bűnösség fogalmát és az egyéni felelősséget helyezték homloktérbe a háborús bűnösség megállapításánál.

Egyes jogi szakértők szerint aggályos, hogy egy törvényt helyettesíteni lehet-e egy utóbb elfogadott másik jogi aktussal anélkül, hogy az előzőt hatályon kívül helyezték volna. A gyakorlat fogja igazolni, hogy igen - vallják a kormányoldalon.
2011 Szerbiájában mindenesetre két törvény is ítéletet mond egy súlyos történelmi korszakról, amely - nem kis mértékben - Hága és Brüsszel jóvoltából csak most kezd végérvényesen lezárulni.